2012. október 2., kedd

the dining room, Hong Kong








Menü:
mangólé
dim sum
leves
dim sum

Hely:

Erre az étteremre is véletlenül akadtunk rá az egyik plázában, ahova egy bizonyos bolt miatt mentünk csak be, aztán a keresgélés közben láttuk meg, hogy van dim sum étterem, nem volt kérdés, hogy a vacsora akkor itt lesz. A dim sum is egy olyan helyi étel, ami szerintem kihagyhatatlan. A dim sum kis falatkákból álló étel, amit gőzölve készítenek el, amolyan töltött gőzgombóc féleség. Az étterem bejáratánál számot kellett kérni a koordinátor lányoktól, ugyanis az étterem tele volt és kint is többen várakoztak, de mint később kiderült, megérte a várakozás.
Az étterem modern, európai stílusú volt, nem sok kiemelni valóval, a nyitott konyhán kívül, ahol látni lehet, hogy gőzölik a dim sum-okat.
A rendelés érdekesen működött, a bejárati hölgyek bekísértek a helyünkre miután a számunk felvillant a kivetítőn, ezt követően egy pincér az üdvözlés után adott egy lapot, ahol be kellett x-elni a rendelést, a következő ember pedig aki jött nézte, hogy mit x-eltünk a papíron és ennek megfelelően leadta a rendelésünket, majd egy sokadik ember kihozta az ételt az asztalunkhoz.
Először elég káoszosnak tűnt ez a rendelési rendszer, de aztán ahogy figyeltem észrevettem, hogy ez abszolút nem káoszos, csak számomra idegen és elsőre nem tűnt túl logikusnak, mert az ember csak azt látja, hogy a kiszolgáló személyzet csak össze vissza rohangál.
Ahogy viszont a pincéreket figyelgettem, hogy mit és hogyan csinálnak rájöttem, hogy ez jól működő rendszer, mert mindenki nagyon gyorsan ételhez jutott. A mi asztalunkon is 10-15 perc múlva minden rendelt fogás helyet talált.

Ételek:

Talán bátran mondhatom, hogy most az egyik legjobb étkezésünkről számolhatok be. Az első dim sum isteni volt, sose ettem még ilyen ételt, de rögtön szerelembe estem. A töltelék szószos sertéshús volt, de valami ritka finom. Az elégedettség miatt úgy döntöttünk rendelünk még egy másik fajtátt is, sajnos az nem volt annyira telitalálat mint az első. A két dim sum között pedig egy levest is elfogyasztottam, ami egy csoda volt. Az íze a szezámmag és a földimogyoró között volt, de valami ritka különleges. A leves tésztája és a benne lévő hús csak emelte az étel élvezeti faktorát. Természetesen mangólevet kértem italnak, ugyanis amikor csak tehettem, már pedig elég sok helyen tehettem Hong Kongban, mangót ittam, mert a világ ezen felén érett, finom mangóhoz lehet hozzájutni és a mangólé errefelé olyan, mint nálunk otthon a narancslé.

Árak:

Nem volt magas a számla a végén, főleg azért amit kaptunk. Aki Kínába látogat mindenképp kóstoljon dim sum-ot, mert nagy hiba lenne kihagyni. Az étterem választásnál pedig figyelembe kell venni, hogy a jó dim sum étterem előtt lehet, hogy várni kell egy kicsit mire az ember bejut, de ez hozzá tartozik.

Értékelés:

    

1 megjegyzés: